A weboldal használatának egyszerűsítése érdekében sütiket használunk.
Elfogadom

Felvillanyozó újdonságokkal készülünk Brünnbe…

Idén március 19-22 között kerül megrendezésre az Amper 2019 Kiállítás, amely méltán vált a Cseh Köztársaság legnagyobb és legrangosabb eseményévé az elektrotechnika, IT, vezérlés és automatizálás területeit figyelembe véve. A rendezvény helyszíne ezúttal is a Brünni Kiállítási Központ lesz.

A 27. Amper Nemzetközi (elektrotechnikai, energetikai, kommunikációs, vliágítástechnikai és biztonsági) Vásáron idén a kiállítók közt közel 600 cég képviselteti magát, mintegy 26 országból. Reméljük, hogy ezúttal is sikerül majd lenyűgöznünk a zsűrit, csak úgy, mint 2011-ben, amikor az RF Touch érintőképernyős központi vezérlőnkkel elnyertük a rendezvény legrangosabb elismerését, a „Zlatý Amper”’ termékdíjat. Ugyanebben az évben egyébként a vezeték nélküli vezérlő a Cseh-Morva Elektrotechnikai Egyesület „Az év innovációja” díját is elhódította

Az biztos, hogy idén is tudunk majd „villantani”. A zsűri mellett minden bizonnyal a szakember- és végfelhasználó látogatók is kíváncsiak lesznek az „iNELS Smart Pole” névre hallgató „okos-oszlopra”, amelyet szó szerint telepakoltunk technológiával. A 4,5 m magas konstrukció 12 féle technológiai modullal szerelhető fel – vezeték nélküli mobiltelefon töltő egységtől, érintőképernyős információ szolgáltatáson, kamerán, mozgás- és levegőminőség szenzorokon és Wi-Fi hotspoton át, elektromos autó töltő egységig, hogy csak az érdekesebbeket említsük. Az „okos-oszlop” (és a tőle származó adatok) egyszerűen felügyelhető- és vezérelhető a diszpécserközpontból (távolról) a teljes Smart City (Okos Város) hálózaton belül. 

Idei megjelenésünk másik leglátványosabb pillére a Smart City megoldásaink bemutatása lesz. Az iNELS Smart City széleskörű felügyeleti- és vezérlési megoldásokat nyújt a települések menedzsmentjének szinte minden területére – a hulladékgazdálkodástól a közvilágításon, energiafogyasztás felügyeletén át az „okos” parkolásig…

A morvaországi nagyvárosban a mezőgazdaság „okosabbá” tételére is bemutatunk egy átfogó IoT megoldást, amely úgy fest nem csak a Cseh Köztársaságban néz komoly jövő elé. Innovatív fejlesztésekkel büszkélkedünk majd a vezeték nélküli vezérlőrendszerünk, az iNELS RF Control, háza tájáról is, amely általában meglévő épületek, szállodák korszerűsítésében játszik kulcsfontosságú szerepet. Az ehhez tartozó iNELS Home Control vezérlőapplikáció újításait is megnézhetik majd az érdeklődők. De emellett 3 panelen termékportfóliónk legerősebb tagjait, a Reléket is megcsodálhatják a látogatók, amelyeket példátlan minőségük és széleskörű felhasználásuk tesznek számukra igazán vonzóvá.  

Várjuk az Amper kiállításon a csehországi Brünnben! Látogasson meg minket a Brünni Kiállítási Központban, standunk a „P” csarnokban található, P 5.44 jelöléssel. További információ a kiállításról: www.amper.cz

Írjon nekünk

Az ezen az űrlapon keresztül küldött személyes adatait csak a kérésének feldolgozásához használjuk fel. A GDPR adatvédelmi feltételek itt: Adatvédelmi irányelvek